Benyújtásra kerül a családvédelmi törvény

A kormány megbízásából pénteken benyújtja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a családvédelmi törvényt az Országgyűlésnek - jelentette be Kásler Miklós.

Az emberi erőforrások minisztere Budapesten úgy fogalmazott, a törvénytervezet a nemzet megmentésének és fennmaradásának törvénye, középpontjában a család támogatása áll.

Kiemelte, 2012 óta a gyerekvállalási kedv jelentősen, 21 százalékkal emelkedett, a vágy tehát létezik, a kormány pedig a rendelkezésére álló eszközökkel támogatást nyújt ennek realizálódásához.

Az új intézkedéseket ismertetve elmondta, a legfeljebb 10 millió forintos, kamatmentes babaváró támogatást minden házaspár igényelheti, ahol a feleség 18 és 40 év közötti, és a házaspár valamelyik tagja legalább három éve biztosítási jogviszonyban áll. A kölcsön törlesztését az első gyerek születésekor három évre felfüggesztik, a másodiknál további három évre felfüggesztik, a harmadik gyerek születésekor pedig teljes egészében elengedik a támogatás összegét.

A kormány kiterjeszti továbbá a kamattámogatott lakáscélú kölcsönt a használt lakásokra is. Jelenleg új lakásra két gyerek esetén 10 millió, három gyerek esetén 15 millió forintos kedvezményes hitelt lehet kérni. Július elsejétől ugyanezt a támogatást használt lakás vásárlására is fel lehet használni, és ugyanettől az időponttól az eddigi 35 millió forintos értékhatárt is eltörlik - ismertette a miniszter.

Közölte, az akcióterv bővíti a jelzáloghitelekhez nyújtott gyerekvállalási támogatást is, eddig ugyanis a harmadik és további gyerekek születése esetén 1-1 millió forintot írtak jóvá, júliustól azonban már a második gyerek születése esetén is elengednek egymillió forintot, a harmadik gyerek születésénél pedig négymillió forintot.

Az autóvásárlási támogatás a három vagy több gyereket nevelőknek jelent segítséget, új hétszemélyes autó vásárlásához 2,5 millió forint erejéig vagy az autó árának 50 százalékáig - mondta el.

Hozzátette, a négy vagy több gyermeket nevelő anyák nyugdíjba vonulásukig tartó személyi jövedelemadó (szja) mentessége jövő évtől lép életbe, és szintén 2020-tól lesznek jogosultak a még nem nyugdíjas korú nagyszülők a gyedre, ha mindkét szülő dolgozik és ők ezt kérik.

A kormány továbbá a jelenlegi 50 ezerről 70 ezerre növeli bölcsődei férőhelyek számát az országban, így minden házaspár el tudja majd helyezni gyermekét bölcsődében - mondta Kásler Miklós.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy Európában Magyarország fordítja a legtöbb pénzt a családok támogatására, 2010-hez képest már kétszer nagyobb összeget, 2000 milliárd forintot, ami a GDP 4,8 százaléka.

Az intézkedések részleteiről szólva elmondta, a babaváró támogatás törlesztőrészlete nem haladhatja meg a havi 50 ezer forintot, és csak akkor kamatmentes a hitel, ha az igényléstől számítva öt éven belül megszületik az első gyermek.

Ha három gyerek születik a családban, akkor pedig egyetlen fillért sem kell visszafizetni belőle - hangsúlyozta az államtitkár.

A családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsönnel kapcsolatban emlékeztetett, fél évvel ezelőtt egy kétgyerekes család a csok mellé semmilyen hitelt sem tudott felvenni, most azonban már új építésű ingatlanra, júliustól pedig a használtra is lesz ilyen lehetőség.

Hozzáfűzte, hogy a fennálló jelzáloghitel tartozások elengedésében is nyitnak a kétgyerekesek felé.

Példaként elmondta, hogy ha egy házaspár három gyereket tervez és felveszi a babaváró kölcsön 10 millió forintját, a 10 millió forintos csokot, amelyhez igényli a 15 millió forintos kamattámogatott hitelt, akkor  35  millió forintos támogatáshoz jutnak, a harmadik gyerek születésekor pedig a babaváró kölcsönt egyáltalán nem, a kamattámogatott hitelből pedig már ötmillió forintot nem kell visszafizetniük.

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kapcsolatban kiemelte, hogy a támogatási összeget nem kell megelőlegezni, közvetlenül a kereskedőnek utalják át.

Kiemelte, a négygyerekes nőknek járó szja mentességhez hasonló sehol sincs a világon, Magyarország az első, amely ezt bevezeti, és a nagyszülői gyed sem jellemző más országokban.

Elmondta, a bölcsődefejlesztéssel az a céljuk, hogy 2022-re minden családnak segítsenek, amelyben dolgoznak a szülők, és nekik se kelljen mélyen a pénztárcájukba nyúlni a gyerekek elhelyezésekor.

Írta Biró László, 2019. 03. 08.